Itt az utolsó rész.Ami a közleményemet illeti: nem részletezném mi járt akkor az agyamban,egyszerűen csak bocsánatot szeretnék kérni. Igazatok volt mindenben szóval inkább köszönöm azoknak akik még itt vannak és olvasnak.
'Porból lettünk,s porrá leszünk' szokás mondani. Minden emberi úgy jön világra,hogy egy távozik. Mindenkinek meg van a saját feladata,így születünk. Minden emberi élet terel egy másikat,segít vagy akár elvesz. De ez így van rendjén és így a helyes. Mérhetetlen fájdalmat érzünk egy fontos személy elvesztésénél és mérhetetlen örömet egy új személy jövetelénél.
Minden homályos és tompa. A fájdalomtól csak zsibbadást érzek ami már-már kellemes. Minden egyes görcsnél fel akarom adni de aztán rájövök,hogy ezek a fájdalmak jelzik,hogy hamarosan új élet jön világra.
-Minden rendben lesz kicsim-Zayn arcán végig gördül egy könnycsepp és én erősebben szorítom kezét. Nem tudom mi lenne velem nélküle,hatalmas hálával tartozom,hogy így végig csinálja.
-Apa hol van?-suttogom,mert ez az egy dolog ami kicsit mindennél jobban foglalkoztat.
-Már a műtőben várja magát-mosolyog rám az orvos amitől némi képp megnyugszom.
Ez a nyugalom viszont egyből szerte foszlik amint meglátom hordágyon fekve csukott szemekkel. Még több könny tolul a szemembe és idegesen nézem ahogyan résnyire nyitja szemeit. Kiszáradt szája apró mosolyra húzódik de alig észrevehető. Egyenesen mellé tolnak,annyira közel,hogy meg tudom fogni a kezét. Megszorítja és felém fordítja fejét.
-Kicsim-suttogja és egy dagadt csepp pottyan ki szeméből majd nedvesíti meg a lepedőt.
-Hope,most epidurális érzéstelenítőt fog kapni. Amikor azt mondom,hogy 'most' nyomjon ahogyan csak bír-a doktor mosolya kedves mégsem érzem jól magam. Leterítik a mellem és egy ponyvát húznak elém úgy,hogy nem látom az orvost. Zaynre pillantok aki idő közben sapkát és köpenyt vett fel,arca most még sápadtabb mint eddig-Most,Hope nyomjon-kiállt az orvos amikor az összehúzódás jön. Kiálltok és minden erőmből nyomok. Lihegve vetem hátra a fejem és próbálom csillapítani a fájdalmat-Szép volt Hope-dícsér az orvos és a monitorra pillant. Apa egyre csak pislog és tudom nehezen tud csak ébren maradni. Aggódva nézem fáradt arcát és félek nem fogja látni ahogyan az unokája megszületik.
-Nyugodj meg kincsem,addig nem megyek sehová míg meg nem látom a kis kobakját-motyogja és egyszeriben megnyugszom. Tudom,hogy így lesz.
-Most.Nyomjon Hope-az ötödik nyomás és én egyre hangosabban ordítok,ez a fájdalom kibírhatatlan. És a következő minden eddigi fájdalmat felül múl de amint vége mintha megkönnyebültem volna. Baba sírás tölti be a szobát és mindenki csodálattal néz. Zayn eltűnik és sírva tér vissza hozzám.
-Kisfia született Hope-nevet az orvos és én apa felé kapom a fejem. Apró mosoly játszik ajkán.
-Gyönyörű.Szeretlek kincsem örökké szeretni foglak-suttogja és lehunyja szemeit.
Az idő mintha meg állt volna. Minden lassítottban történik. Az orvosok felpattanak és apához sietnek.
-Neee-ordítom de magam is elmosottnak hallom. Eltolnak és én csak a távolból látom ahogyan szívmasszázst alkalmaznak. Mindenki sürög-forog egyedül csak én vagyok lelassulva és hirtelen minden ami eddig itt tartott elvész és én újra a sötétségbe süllyedek.
Mintha fagyos levegő süvítene végig a várón,mind a három fiú egyszerre kapja fel a fejét de nem értik mi történhetett. Sejtik de egyikük sem mer bele gondolni,hogy ez a halál volt. Nem akarnak bele gondolni,hogy a barátjuk most hagyja itt őket. Még egyikük sem volt rá felkészülve,hisz ki az aki valaha is bele tudna törődni,hogy legjobb barátjuk szinte már testvérük el fogja hagyni őket. Hogy soha többet nem láthatják nem hallhatják hangját,vicceit. Hogy soha többet nem érinthetik vagy veregethetik hátba ha valamit jól csinált vagy épp eltolt. Hogy soha többet nem lesz már.
Mindenkinek nehéz tovább lépni hisz azt hiszik,hogy ha megteszik akkor elengedik őt. Hogy többet már nem él majd emlékükben,hogy elfelejtik. Minden ember retteg ettől és ez most sem volt másképp.
Mondhatni még mai napig nem fogták fel azt,hogy barátjuk el fog távozni és ha ezt nem fogták fel azt hogyan tudnák,hogy távozott?
Egy nap amikor az ünneplés helyett csak gyász marad az emberek szívében.
Egy nap amikor egy olyan embert vesztettek el akit mindenki szeretett és mindenki csodált.
Egy nap amikor mindenki összetört.
A nap amikor Ő meghalt.
~*~
-Igen kicsim oda rakd a virágot-aprócska fekete hajú,zöld szemű dús pillájú fiúcska rohangál a sírkövek között. Már tudja hova kell menni. Mindenki mosolyog miközben követi de ez a mosoly nem szívből jövő,nem boldog. Ez a gyász és az emlék mosolya. Aprócska kezéből kiengedi a virágokat és nézi ahogyan a sírra hullanak. Tudja,hogy miért van itt és sajnálja. Bár még kicsi fel tudja fogni,hogy aki ide jön az nem boldog hisz valaki olyan miatt teszi aki már nincs vele. Sokat hallott a papájáról és tudja,hogy kedves ember volt. Mindig azt meséli anyukájának,hogy ő emlékszik rá. Hogy már látta valahol,persze Hope csak nevet de legbelül reméli,hogy így van. Hogy ha csak egy pillanatra is de látták egymást.
-Négy éve-sóhajt Loui és egy szál fehér rózsát ejt a márvány lapra. Zayn magához húzza Hope-ot és úgy állnak.Mind néma csenddel tisztelegnek előtte még a kis Nolan is aki idő közben édes anyja elé állt.
-Szeretlek papa-suttogja és erre a kijelentésre mindenki rácsodálkozik. Mindenki meghatódik és csodálattal nézi a kisfiút aki könnyeit törölgeti.
-A papa is szeret téged kicsim-guggol le elé Hope és megcsókolja pufók kis arcát.
-Tudom mami-mosolyog és újra eltűnik a sírok között.
Mindenki a kis Nolan után megy kivéve Hope-ot aki egyedül szeretne maradni apjával. Leül a kis padra ami oda van rakva és letörli könnyeit.
-Nagyon hiányzol apa-hangja megakad-Emlékszel,hogy amikor kicsi voltam mindig meséltél nekem anyáról és arról,hogy milyen volt? Én is minden este mesélek Nolannek rólatok. Mindig azt mondom,hogy remélem most megint boldogak vagytok ott fent a mennyekben. Tudom,hogy így kellett lennie,hogy már nagyon hiányzott anya. És köszönöm neked-újra elakad a szava a hatalmas csomótól a torkában-köszönöm,hogy megvártad míg megszületik. Mindig azt mondja,hogy emlékszik rád és ezt mindenkinek elmeséli akivel találkozik. Azt mondja,hogy neki van a legjobb nagypapája akit bár csak alig pár pillanatra látott is,szeret. Nagyon hiányzol nekem is ahogyan a fiúknak is. Sosem említik de látom rajtuk,hogy még mindig megviseli őket a dolog. Akkor a legjobban amikor a rajongók előtt tartanak megemlékezést. Már sokat fejlődtek az első óta amit végig sírtak. De miért is mondom,hisz biztos figyelted fentről őket. Köszönöm,hogy vigyázol ránk,szeretlek apa-suttogja és csak nézi ahogyan a fiúk és Nolan a sárguló levelek között játszanak.
Felejteni nehéz,talán a legnehezebb dolog de nem kell megtenni. Soha nem szabad elfelejteni semmit,se rosszat se jót hisz minden okkal történik. Mindenből tanulunk és amit tanulunk azt sosem illik elfeledni. Így van ez a halállal is nem szabad úgy tenni mintha meg sem történt volna. Beszélni kell róla és nem feledni.
Tudja valaki hogy miért tesznek egy vonalat a születés és a halál dátuma közé? Ez az élet vonala,a vonal ami rólad szól. Arról,hogy te mit tettél és mit értél el amíg éltél. Senki sem választhatja meg,hogy mikor születik és hal meg de azt,hogy mi van az élet vonalán azt igen.
