Szóval: ez lenne az utolsó előtti részecske. Remélem elnyerte a tetszéseteket!:)
Hasam sajgására ébredek,a fájdalom majd szét mar. Amilyen gyorsan csak tudok pattanok és rohanok a mosdóba. A wc kagyló fölé hajolva kétségbeesetten nézem ahogyan torkomat vér hagyja el. Fel állnék de minden erőm elvészni látszik.
-Valaki-suttogom de mind hibába,tudom senki sem hall engem. Fejem a kezemre hajtom és próbálok erőt gyűjteni.Nem megy,annyira kimerültem,hogy már a fejem sem bírom mozdítani,utolsó erőmből hasamra simítom szabad kezem és a babát simogatom. Legalább ő legyen nyugodt ha én nem vagyok az.
-Hope-kétségbeesett elmosódott hang tör be gyenge elmémbe. Fejem nehéz majdnem elhanyatlik ahogyan felemelem. Apa kétségbeesett arccal néz míg Zayn karjait megérzem magam alatt. Kezeimet nyaka köré kulcsolják,fejemet tartják amíg a kertbe érünk ahol mentő vár. A hangos szírénázástól csak még rosszabb lesz agyam állapota,újra eszméletlenség fenyeget.
Oly nyugodt és csöndes ez a hely,mintha minden bajom elszállt volna. Kezeimmel simogatom babámat mikor rugdosni kezd. Mosolygok,mert tudom minden rendben van. Bárhol is vagyok ha ő mozog és rugdos akkor tudom nincs miért aggódnom. Nekem csak az a legfontosabb,hogy szeretteimet biztonságban tudjam és tudom apa akkor lesz a legnagyobb biztonságban ha már anyával lesz. Szívem nehézkéssé válik amikor szeretett apámra gondolok,mintha valami nem lenne rendben. Kis betolakodónak sem tetszik a hasamban,erővel rúg és nyugtalanul mozgolódik. Nyugodt közérzetem kezd kissé elpárologni.
*Elbeszélő*
A fiúk ezerrel vágtázó szível ültek a váróban és várták a fejleményeket. Amikor rátaláltak Hope-ra és látták körülötte a sok vért tudták,hogy baj van.
Harry tüdejéhez kap amikor szúró érzés jelentkezik,nehézkesen veszi a levegőt és tudja nem a pánik miatt. Ő az egyetlen aki tudja és tisztában van vele,hogy ideje lassan lejár. Hetek óta pereg a homok óra,tudja milyen érzés lesz a halála. Eddig nem félt és már-már várta a halált de most nem akar menni. Még nem,amíg nem tudja lánya,hogy van nem hagyhatja itt az élők sorát. Torkát markolva bökdösi a mellette ülő Liam-et aki félő,hogy már túl későn fordul oda. A másod perc tört része alatt ugrik fel és rohan orvosért miközben kiosztja a parancsot miszerint próbálják Harryt vissza hozni.
Orvosok tömörülnek az élettelen test köré,hordágyra teszik és máris megkezdik a mesterséges lélegeztetést.
-Kérem,a lánya most fog szülni-suttogja az erőtlen Loui. Mind annyian tudják,hogy Harry nem akarna úgy távozni,hogy nem látta unokáját és lányát,utoljára. Az orvos megértően biccent miszerint minden tőlük telhetőt megtesznek.
A fiúk egyik korteremből a másikba rohannak,Harry állapota jobb lett de csak géppel képes lélegezni. Hope-nál már nem minden olyan rózsás,Zayn felette görnyed,kezét fogja és könnyei potyognak. Az orvos közölte,hogy a szülés beindult de így nem tudnak mit tenni. Amíg eszméletlen nem képes nyomni és így nem császározhatják,mert azzal a baba és Hope életét is kockára tennék. Viszont amikor az összehúzódások elérik azt az időt amikor a baba már ha kell ha nem jön dönteni kell: Hope vagy a baba. Egyszerre a kettőt nem lehet.
Lélekben Harry és Hope is érzik egymást,mintha ugyan azon a csendes és nyugodt helyen lennének. Hope most már tudja,hogy apja csak miatta és unokája miatt él.
*Hope*
Valami erő húz lefelé a mélybe,tudom,hogy nem lesz rosz mégis félek.
Hunyorogva nézem a fölöttem sirdogáló Zaynt,megszorítom kezét mire orvost hív,majd rám borul és arcomat puszilgatja.
-Hol van apa?-suttogom és fejem mozgatom.
-Hope-Niall nem tud mit mondani ahogyan a többiek sem.
-El kell kezdenünk a szülést-mondja az orvos amint belép a szobába.
-Nem,nem lehet. Hol van az apám? Nélküle nem,kérem-kezdek el sírni de hiába apa sehol sincs és nem is jön. Itt hagyott volna? Megigérte és ő mindig betartja a szavát.
-Ha-Harry felkelt-liheg Loui amint beront a szobába. Felkapom a fejem és könnyeim öröm cseppeké alakulnak.
-Hozzák be velem a műtőbe-suttogom és senki sem ellenkezik. Zayn kezét szorítva várom,hogy láthassam apát.
