13.Fejezet

Sziasztok! Tegnap átláptük az 1200 látógatót. Nagyon szépen köszönöm,hogy ennyien olvassátok:) Jó olvasást! xx





*Harry szemszöge*
Arra keltem,hogy egy nővérke szólongat.
Nővér: Uram. Uram.
Én: Igen? Van valami Amandával?-hangomban félelmet lehetett hallani-
Nővér: Nyugodjon meg Amandának semmi baja, de most kérem fáradjon ki egy kicsit amíg a Doktor úr megvizsgálaj.
Én: Rendben.
Elindultam kifele a korteremből egyenest a kávéautómatához. Ahogy haladtam a géphez sok korterem melett is elmente. Nagyon nyomasztó hely ez. Minden szobában siró szülőket és gyerekeiket láttam. Mindenhonnan a rossz kedv sajnálat sugárzott. Egy csöpp jókedv nem volt az épületben. Kávéval a kezemben indultam meg visszafele amikor egy szoba elé értem és megtorpantam. Annyit tudtam csak leolvasni az orvos szájáról,hogy :"Sajnálom". Ekkor fogott és kikapcsolt egy képet. A teremben lévő nő és férfi egyszerre kezdett el sírni. Az a fájdalom amit arcukról lehetett leolvasni egyszerüen borzasztó. Bele se merek gondolni, hogy mivan ha Amanda sem éli túl. Ezekkel a gondolatokkal tértem vissza Amanda szobájához, még épp sikerült elcsípnem a távozó orvost.
Én: Elnézést...javult esetleg az állapota?
Dr.: Sajnálom de nem. Menjen be hozzá nyugodtan, de kérem ne mondjon elötte olyanokat ami esetleg felzaklathatná!
Én: Rendben és köszönöm doktor úr.
Dr.: Ugyan ez a munkám
Bementem a kórterembe és leültem mellé. Megfogtam kezét és elkezdtem hozzá beszélni. Mindenről beszéltem neki. Elmondtam,hogy mit éreztem iránta mióta megismertem és azt is ,hogy életem legjobb döntése volt,hogy bevalottam, hogy szeretem. Elmondtam neki,hogy Paul puszilja és,hogy a fiúk tovább turnéznak nélkülem. Meg azt is mondtam neki,hogy amint felkelt és kiengedik erről a szörnyü helyről haza megyünk Londonba és berendezzük a lakásunkat. Még azt is elmondtam neki,hogy majd megszeretném kérni a kezét és,hogy tőle szeretnék gyerekeket. Néha-néha bejött egy-egy nővér akik valamit fecskendőztek az infúziójába meg vért vettek. Fiúkkal is beszéltem, még arra is megkértek,hogy rakjam oda a telefont Amanda füléhez had beszéljenek hozzá.

*Amanda szemszöge*
A mezőn voltam. A nap hétágra sütött, sugarai oly melegek voltak mint egy forró nyári napn. Épp az állatokkal játszadoztam amikor egy ismerős hangot halottam meg a távolból. De se ember se arc nem társult hozzá, tudtam,hogy ismerem kiaz de nem tudtam megmondani. Elkezdtem keresni de nem találtam a hang kazdáját viszont egyre erősebben hallottam. Olyanokat mondott,hogy: Majd feleségül veszlek és lessz három gyerekünk. Azért három mert te szeretnél egy ikreket meg még egy gyereket.
Ekkor egy újabb hangot halottam,de ez most más volt. Ezt is ismertem, de fogalmam sincs kié a hang. Még három különböző hangot halotam. Mindeggyik hang azt mondogatta, hogy mennyire féltenek és,hogy keljek fel,mert hiányolnak. Ekkor eszméltem rá,hogy valami nincsen rendben. Hogy kerülök én egy mezőre és miért nincsenek emberek a hangokhoz? Elkezdtem gondolkozni de csak kép kockák jelentek meg. Egy-egy kép a múltból: Egy hatalmas színpad. Egy göndör hajú fiú akihez mintha kötődnék. Egy hatalmas szálloda. Egy göndörhajú kedves lány. Még 4 fiú. Egy hatalmas buli. Egy kulcs ami fogalmam sincs mi. És egy hatalmas ütkőzés és itt vagyok a mezőn. De vajon mit jelent ez a mező? Valószinüleg az utólsó emlékem az ütközés mivel utána mindig a mezőn jelenek meg. Hatalmas ütközé, vér mindenhol, egy teherautó füstöl a kocsi. Mit jelenthet ez. Ezekkel a gondolatok cikáztak a fejemben amikor egyszer csak bevillant minden. Hangos duda szót hallottam,de nem láttam a hozzátartozó autót és egyszer csak egy hatalmas csapódás és az árokban vagyok. Mindenhonnan folyik belőlem a vér. Megvan az anyukámhoz tartottam. De vajon most meghalltam? Hol lehetek? De ha meghaltam miért hallok hangokat? Amanda próbáld kinyitni a szemeed.
És hirtelen sikerült vagy mégsem? Mit keresek itt? Itt állok az ágyam melett mint valami szellem és azt bámulom,hogy a göndör fiú akiről eszembe jutott,hogy életem szerelme, a kezemet fogja, sír és beszél hozzám. Nem baj megpróbálok hozzászólni hátha halja.
Én: Harry! Kicsim itt vagyok.-de semmi, nem jön válasz- Harry itt vagyok! Nem hallasz?-
Ezt nem hiszem el. Mi a fene ez? Miért nem hallja amit mondok? Várjunk csak hova megy?-Ne légyszi ne hadj itt igérem magamhoz térek csak ne hadj itt.-Ekkor két orvos lépett be a szobába. Az eggyik a korlapomat nézegette a másik meg a gépeket amikre rá vagyok kötve. Nagyon fancsali képet vágnak.

*Harry szemszöge*
Már két hete,hogy itt vagyok,de semmi. Amanda még csak meg sem mozdult. Kezdek nagyon aggódni. Rettegek,rettegek attól,hogy nem fog felkelni. Rettegek attól,hogy mi lessz velem. Minden nap más orvos fordul meg Amandánál. Mindeggyik máshoz ért. Volt már itt: Szív sebész, agy sebész, olyan aki a bénulással foglalkozik meg még vagy millió falyta,de eggyik sem tudja,hogy fel fog-e kelni. Komolyan nem azért vannak,hogy gyógyítsanak? Végülis nem halálos kórban szenved amire gyógyszert kéne feltalálni. Csak egy-egy-egy...értitek egy kissebb baleset és erre sem tudják a gyógymodót. A fiúkkal minden nap beszélek és Amandával is "beszélnek". Őket is nagyon kikészíti ez az egész. Amanda szüleiről ne is beszéljünk. Anyja teljesen abban a hitben van,hogy az én híbám, mondjuk igaz is. Vele kelett volna jönnöm. Ők nincsenek itt minden nap. Sőt nagyon ritkán tudnak bejönni,de amint van szabadidejük jönek. Ma a fiúk is bejönnek,mert pont itt turnéznak.

*Amanda szemszöge*
Fogalmam sincs mióta vagyok itt,de amiota itt vagyok Harry 10 percnél többet nem volt el. Anya teljesen ki van akadva Harryt hibáztatja ami nagyon rosszul esik,hisz én erősködtem,hogy nem jöhet. A fiúkkal minden nap "beszéle". Mármint bármennyire is szeretném,hogy hallják amit mondok nem hallják. Ez azért elég frusztráló dolog. Gondoljatok csak bele: itt vagytok mint egy szellem hallototk láttok mindent. Látjátok ahogy szeretteitek kikészülnek és egymást okolják és közben te nem tudod megnyugtatni őket,hogy jolvagy és,hogy nem tehetnek semmiről. Egyszerüen borzasztó!!
Jééé ezt nem hiszem el. Itt vannak a fiúk annyira örülök nekik,most legszivesebben magamhoz ölelném az összeset,de nem tehetem. Mindegyiktől kaptam puszit, annyira aranyosak.
Én: Ne Niall! Légyszi ne sírj. Nincs semmi bajom jól vagyok.-najó most komolyan minek beszélek hozzá? Nem hall az egészből semmit.
Már vagy 3 órája beszélgetnek. De nagyon örülök,hogy itt vannak. Egyrészt: Nagyon hiányoztak már! Másrészt: Harry is kicsit nyugodtabb és vidámabb.

*Harry szemszög*
4 hét. 4 teljes hét telt el Amanda balesete óta. Azt hittem,hogy mostanra már fel fog kellni,de nem. Nem tudom meddig bírom már. Ez az egész annyira kimerít. Ráadásul nagyon félek mert ma az orvosok valami nagyon fontosat akarnak közölni velem. 4-re kell valami főorvosi szobába mennem. 3:30 van elmegyek lefürdök mégis csak friss legyek. Pontosan 4 óra van. Kopogjak? Vagy majd kijönnek? Kopogok.
Én: Jöhetek?
Dr.: Mr. Styles? Jöjjön beljebb.
Én: Jónapot.
Dr.: Foglaljon csak helyet.
Leültem majd bele is kezdett a mondandójába.
Dr.: Mr. Styles gondolom tudja,hogy a kómából nem nagyon szoktak felkelni-csak bólintottam-Nem látom esélyesnek,hogy Amanda felébredjen. 4 hétig nem történt semmi és már nem is nagyon fog. Ha egy héten belül nem kel fel vagy látunk javulást az állapotán le kell kapcsolnunk a gépeket.
Én: Mi? Szó sem lehet róla. Nem engedem.
Dr.: Sajnálom,de a korház nem tudja tovább finanszírozni a gépek működtetését.
Én: Fizetek érte. Bármennyit fizetek csak kérem ne kapcsolják le.
Dr.: Sajnálom de Amanda szülei aláírtak egy papírt,hogy ha az orvosok úgy látják bele egyeznek,hogy lekapcsoljuk a gépeket.
Én: Nem teheti ezt. Nem ölheti meg.
Még mondott pár dolgot de nem tudtam vele törődni. Visszasiettem Amandához és felhívtam a fiúkat,hogy azonnal jöjjenek be.Majd leültem mellé és szorasan fogtam kezét.

*Amanda szemszöge*
Vajon mivan Harryvel? Egy órája elment és sírva tért vissza. Még a fiúkat is behívta, pedig nem szokta. Aggódva vártam,hogy jobban legyen de nem lett. A fiúk megérkeztek és egyből letámadták,hogy mi történt. Nem hittem el amit hallok. Mindenki sírásban tört ki és azon agyaltam,hogy mentsenek meg. Nem hiszem el,hogy anyámék bele mentek,hogy lekapcsoljanak a gépekről. Milyen szülő az ilyen? Nem akarok meghalni, nem akarok itt hagyni Harryt se a fiúkat. Minden erőmmel azon kell lennem,hogy felkeljek.  A napok csak úgy teltek és nem történt semmi. A fiúk itt vannak minden nap elvileg lemondták a turnékat vagy mit tudom én. De hogy a fenébe kelljek fel? Harry napról-napra egyre jobban kivan. Szegény már napok óta megállás nélkül csak sír és arra kér,hogy kelljek fel. De nem tudok. Egyszerűen nem megy. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Miért pont én? Miért pont velem történik ez? Már csak egy nap volt hátra és mostmár mindenki sír. Az összes fiú. Harry már tudat alatti állapotban van. Nem eszik,nem iszik,nem pislog,csak sírva bámul és kéri,hogy keljek fel. Az orvos megkérte őket,hogy távozzanak a szobából. Gondolom eljött az én időm. Még sem sikerült,nem sikerült felkelnem. Eddig mindent elértem az életben, mindenért megküzdöttem és sikerült és. De a legnagyobb és legfontosabb dologban elbugtam. Harry még mielött kiment volna megfogta kezem és egy gyengéd puszit,nyomott ajkaimra. El sem hiszem életem utolsó csókja szerelmemtől. Kivánom,hogy legyenek boldogak és hamar heverjenek ki. Ezekkel a gondolatokkal másztam vissza testembe és vártam,hogy végleg egy jobb helyre kerüljek.

*Harry szemszöge*
Vége eljött az utolsó nap. Az orvos kitessékelt minket a szobából. Nem sikerült neki,nem sikerült feleklnie. Mielött kimentem volna a többiekhez adtam egy puszit szerelmem ajkaira,majd elindultam kifele. Amikor egyszer csak megszorította a kezemet. Alig hittem a szememnek. Amanda elkezdett pislogni.
Én: Látja Doktor úr? Látja?
Dr.: Ez hihetetlen. Nővért!
El sem hiszem felkelt, nem fogják lekapcsolni a gépeket. Mégis sikerült neki,hisz erős lány. Temérdek gondolat és érzelem keringett bennem amikor megláttam,hogy kinyitja a szemét és rámnéz kitört belőlem minden. Egyszerre tudtam volna nevetni, sírni.ordítani.
Amanda: Harry! Harry!-bár hangját alig lehetett hallani odasiettem hozzá és megfogtam kezét.

*Amanda szemszöge*
Egy hang azt súgta,hogy nyissam ki a szemem. Szép lassan megpróbáltam kinyitni amikor megpillantottam a síró Harryt.
Én: Harry! Harry!-bár alig hallottam saját hangomat idejött hozzám és megfogta kezemet.-
Harry: Itt vagyok kincsem.
Én: Szeretlek.-egy könycsepp folyt le arcomon-
Harry: Én is, én is szeretlek.
Ekkor már mindenki a szobában volt és puszilgatott és beszélt hozzám.

Lassan egy hét,hogy felkeltem. A fiúk időközben elmesélték,hogy 4 teljes hetet voltam komában és,hogy már épp le akartak kapcsolni a gépekről amikor felkeltem. Anyuék is voltak bent azóta, megmondtam nekik,hogy nem Harry a hibás és ki is békültünk. Most épp a ruháimat pakolom,mert megyünk tovább turnézni. Mármint a fiúk turnéznak és meg kisérem őket.
Nővér: Itt a tólókocsi.
Én: Nem kell az nekem.
Harry: Már,hogy ne kéne? Kezed lábad be van gipszelve.
Én: Najolvan,de te hozod a táskáimat.
Az is kiderült,hogy még 4 hétig gipszben kell lennem. Na szuper! Miután odaértünk a turnébuszhoz mégegyszer megköszöntem mindent a nővéreknek meg az orvosoknak majd távoztunk.
Niall: Annyira hiányoztál!
Loui: Nagyon megijesztettél minket.
Én: Bocsánat.
Zayn: Ne kérj bocsánatot annyira örölünk,hogy jól vagy.
Miután ezeket megtárgyaltuk segítséggel de oda jutottam Harryhez.
Én: Köszönöm,hogy végig velem voltál.
Harry: Annyira féltem,hogy elveszítelek,de bíztam benned és reménykedtem,hogy felkelsz.
Én: Szeretlek.
Harry: Én is szeretlek.