2/24.Fejezet




-Jó reggelt kedvesem-mosolygott Patricia miközben megforgatott egy palacsintát.
-Jó reggelt-próbáltam valami mosolyt erőltetni az arcomra de nem nagyon sikerült.
-Hogy vagy?Zayn nagyon sokat mesélt ám rólad.Mindig elmeséli mennyit nőttél-mosolygott és nekem szinte megint leesett az állam.Zayn rólam szokott beszélgetni az anyukájának?Vajon mióta csinálja?Muszáj megtudnom.
-Köszönöm jól...és öhm Zayn mióta beszél rólam-próbáltam megütni a rendes hangszínemet.
-Óh hát mindigis sokat beszált rólad,már egészen kis baba korod óta-mosolygott kedvesen-Mindig figyelemmel kisérte az életed-simított végig arcomon.
-Kedves-szám a fülemig ért amikor arra gondoltam,hogy tényleg mindig rám gondol.
-Mi ez a teli mosoly?-somolygott Patricia.
-Semmi,semmi-gyórsan kihúztam magam és a mosolyom is lehervadt.
-Na és egy ilyen szép kislány,mint te,hogy áll a fiúkkal?-basszameg,basszameg,basszameg.Mi a fenét mondjak erre?
-Tudod..-kicsit hallgattam és vártam az isteni beavatkozásra amit meg is kaptam.-Loui-ugrottam a nyakába-Ments ki-suttogtam kétségbeesetten a fülébe.
-Szia Hope-ölelt vissza-Amúgy apukád megkért,hogy szóljak,hogy szól neked-mosolygott és kacsintott egyet úgy,hogy azt Patricia nem láthatta.
-Rendben-"köszönöm" tátogtam neki és sietősen a lépcső felé mentem.

-Szia szépségem-puszilt bele Zayn a hajamba amikor beakartam lépni a szobámba.
-Szia-megfordultam és már majdnem megcsókoltam de eltóltam magamtól-Ne-suttogtam.
-Miért?Mi a baj?-ráncolta össze szemöldökét.
-Az,hogy anyád a házban van és körül-belül a pokolra kíván.Így sem tudom,hogyan kéne megmondani neki,biztos megtudja majd és kicsinál vagy eltílt minket és..és-nem tudtam fólytatni a pánikolásom ugyanis Zayn egy lágy csókot lehelt ajkaimra.Kezét a hajamba vezette és szorosan magához ölelt.
-Nem lesz semmi baj-suttogta fülembe.
-Zayn,Hope?-hallottunk meg egy mosolygós hangot.Hirtelen reppentünk szét és már méterek voltak köztünk.Vajon mennyit látott?
-I-igen anya?-dadogott Zayn.
-Gyertek,kész a reggeli-mosolygott és elindult le a lépcsőn.Egyszerre fújtuk ki a bentartott levegőt.
-Látod,ezért nem szabad-suttogtam és Patriciára mutattam.
-Várj-megfogta a kezem mielőtt bementem volna a konyhába-Szeretlek-mosolygott.
-Én is szeretlek-mosolyogtam rá és egy gyórs szüzies csókot adtam neki.

-Patricia nem akarsz hozzánk költözni?Minden reggel megenném ezt a palacsintát-Niall kijelentésére olyan erővel rúgtam meg a bokáját,hogy felpattant a székről ami hátra dőlt a nagy lendülettől.
-Jól vagy?-aggódalmaskodott Patricia.
-Persze...csak valami-itt mérgesen rám nézett-megcsípte a lábamat.Biztos csak egy idegesítő szunyog-amint leült újra bokán rúgtam a beszólása miatt.
-Tudd hol a helyed-hunyorítottam rá,mire csak kiöltötte a nyelvét.
-Mit szeretnél ma csinálni anya?-kérdezte Zayn.
-Nem tudom kisfiam,mondj te valamit.-olyan szeretettel mosolygott rá,hogy azt jó volt nézni.Kár,hogy nemsokára rám nem így fog...
-Jaj anya,itt vagy velem,mi az amit igazán szeretnél?-rázta a fejét Zayn.
-Igazából csak szeretnék itt ülni a kanapén veletek-itt körbemutatott-és nosztalgiázni.-muszáj voltam mosolyogni.
-Rendben anya-arcónkcsókolta és felállt,hogy leszedje az asztalt.

-Képzeljétek emlékszem amikor Zayn megismrekedett Perrievel annyira félt megszólítani,hogy nekem kellett.-nevetett Patricia.
-Jaaaj a kis Zayni félt leszólítani egy lányt?-gügyögött hozzá Niall.
-Olyan gyönyörű volt,féltem,hogy lekoptat-vont vállat fülig érő mosollyal Zayn.Szívem majd megszakadt,úgy beszélt Perrieről,mintha még mindig szerelmes lenne belé.
-És emlékszem-nevetett Patricia-szóval-kifújta a levegőt-amikor az esküvő volt és Perrie besétált a terembe Zayn tátott szájjal állt és annyira bámulta,hogy elesett-nevetett hangosan Patricia.
-Igen-kezdett el röhögni Loui és Liam is-Emlékszem-nevettek tovább.
-Tehetek róla,hogy a világ legszebb nőjét vettem feleségül?-mostmár könnyek marták a szememet.Gyórsan letöröltem egy kósza cseppet és felálltam.
-Most mennem kell-suttogtam és amilyen gyórsan csak tudtam elmentem.
-A francba-hallottam meg még Loui hangját.
A szoba ajtómat gyórsan becsaptam és zokogva az ágyra dőltem.Hogy mondhatott ilyet? Hogy mondhatott ilyet előttem?Én hülye,hogy is gondolhattam,hogy elfelejt egy kapcsolatot amiben több,mint 10 évig élt szerelemben?Hogy gondolhattam,hogy már nem szereti Perriet? Hogy gondolhattam,hogy engem szeret?
Az ajtó kinyílt és az ágy besüppedt mellettem.Két erős kéz húzott kemény mellkasához,bármennyire próbáltam menekülni nem tudtam.Erősebb volt és az igazság az,hogy nem is akartam. Csak érezni akartam még egyszer utoljára a közelségét, az illatát,talán a szeretetét.
-Hope-suttogta.
-Semmi baj Zayn.Én voltam a hülye,hogy azt hittem már nem Perriet szereted hanem engem-szipogtam összeszorított szemmel.
-Nem Hope ez nem igaz-hangja mostmár hangos és erős volt.
-Hogy ne lenne már igaz?-szembe fordultam vele,barna szeme tele volt aggodalommal-Ahogyan lent beszéltél róla...-ismét összezsorítottam szemeimet,nem volt erőm vissza gondolni az arcára-Szereted őt-suttogtam fájdalmasan.
-Igen Hope,szeretem.De figyelj-államnál fogva maga felé fordított-Hogyne szeretném,hisz vele éltem le a fél életem-rázta a fejét-Ez viszont nem olyas fajta szeretet amit irántad érzek. Sokkal több vagyok amikor veled vagyok.Te fiatallá és gondatlanná teszel amire Perrie sosem volt képes.És igen szeretem őt is de inkább csak az emlékeket.Ha viszont választanom kéne ezerszer és még többször is téged mondanálak. Csakis téged-hangja elcsuklott-Szeretlek Hope,az életemnél is jobban-suttogta és összeszorította szemeit.
-Én is szeretlek-sírtam el magam.
-Szeretlek,szeretlek-ismételgettük egymást.

-Tényleg szeretlek,Perrie nem jelent semmit!-mosolygott rám a folyosón,de közben láttam az arcán,hogy komolyan gondolja.
-Tudom-suttogtam-Én is szeretlek-lábfejére álltam és számat az övére tapasztottam. Nyelve simogatta,hivogatta az enyémet.Egyik keze a hajamba míg a másik a derekamra csúszott.
-Zayn?-Patricia hangja a magasba csúszott. Félelemmel a torkomban váltunk el és még mindig Zayn kezét fogva fordultunk a mérges és csodálkozott hang irányába.