2/30.Fejezet

Lenne még egy kérdésem: Biztos nem zavar titeket,hogy mesélő szemszögből írom a történetet?Mert ugyebár eddig nem így volt és nem is tudom én nem nagyon tudok megbékélni vele,de ugyan akkor így sokkal jobban le lehet írni a dolgokat. Szóval hatalmas gondban vagyok,fogalmam sincs mi tévő legyek:/ Lehet,hogy az utolsó három fejezetet át írom és olyan lesz mint eddig,hogy szemszögekből lesz vagy az is lehet,hogy így hagyom.Tényleg nem tudom,szóval egy kicsit segíthetnétek azzal,hogy leírjátok a véleményeteket..://

Az idő lassan telt ahogyan Harry és Zayn a taxiban ülve haza felé tartottak. Mind kettejük arcán apró mosoly díszelgett bár nem volt teljesen szívből jövő. Örültek,hogy haza érnek barátaikhoz de közben boldogtalanok is voltak,hogy nem találták meg Hope-ot. A kocsi lassan leparkolt és a fiúk szinte egymásban felbukva nyitottak be az ajtón.
-Megjöttünk-ordította el magát Zayn de választ nem kaptak. Összenéztek és megindultak két különböző irányba. Zayn az emeletet kutatta ahol síri csend uralkodott,minden gondosan volt de senki sem volt se hol. Harry közben elindult a konyhába ahol látta,hogy 4 pohár díszeleg a pulton,nem értette,hisz a fiúk hárman vannak. De különösebben nem izgatta a dolog ezért a nyitott ajtón belépett a nappaliba. Egyből kiszúrta a földön heverő sporttáskát és a szétszórt zsebkendőket. Tudta,hogy az a táska Hope-é hisz még ő vette neki egyik születésnapjára. Tudta,hogy lánya tudja a betegségét de nem értette hol lehetnek. Biztos volt benne,hogy nem indultak útnak Franciaországba. Annyira ismerte a fiúkat,hogy nem tennének ilyet. De akkor mi történhetett? Zayn lépett a helyiségbe és ő is egyből kiszúrta a táskát és a zsebkendőket. Kétségbeesetten nézett barátjára aki ugyan azzal az arckifejezéssel ajándékozta. Egyszerre kapták elő a telefonjukat és tárcsázták barátaik számát. Zayn hívta Hope-ot és Louit is de amint nem vették fel és hallotta,hogy Harry sikerrel járt nem folytatta a próbálkozást csak figyelmesen és idegesen várt. Harry kezéből kiesett a telefon, könnyekkel a szemében kezdte el kutatni az autója kulcsát. Zayn nem értett semmit de amint Harry kiejtette azt a két szót,hogy "Hope,kórház" ugyan olyan idegesen kezdett el kutakodni.
Amilyen gyorsan csak tudtak száguldottak a kórház felé,cikáztak a sávok között és nem érdekelte őket,hogy dudálnak rájuk. Most csakis az az egy dolog lebegett a szemük előtt,hogy mihamarabb a szeretett lány közelében lehessenek. De sajnos az idő nem nekik játszott,minden egyes másodperc óráknak tűnt ahogyan araszoltak a beduguló forgalomban.

***

Létezik olyan,hogy valaki megakad egy síkban? Egy helyen ami nem e világi és bárhogy próbál nem tud semerre sem mozdulni? Hope pontosan így érzett,egy olyan helyen volt aminek a létezéséről nem tudott de még csak nem is hallott róla. Bármit próbált nem tudott hova menni. Nem volt hová menni,minden olyan végtelen volt. Hatalmas és üres,nem értette mi történik vele elakart innen menni de nem tudta,hogy kell.Hogy,hogyan tegye. Félt,hogy örökre itt marad,így ilyen egy helyben és tudatlanságban. De akkor hirtelen minden sötét lett,nem látott semmit csak azt érezte,hogy zuhan szélsebesen zuhan és bármennyire is próbál nem tud meg állni. Rettegett attól,hogy mi lesz a folytatás de sajnos nem tudta a választ. Rengeteget zuhant és már kezdett beletörődni,hogy egyhamar nem is lesz vége. "Gondolj apádra" ez volt az utolsó amit hallott,mert utána mindennek vége lett. Eltűnt a sötétség a zuhanás,eltűnt minden.

A három fiú még mindig aggódva bár már kicsit nyugodtabban ült Hope ágya mellett. Az elmúlt pár óra maga volt a pokol.Hatalmas szerencséjük volt az orvos szerint ha két perccel később érnek ide Hope már nem éli túl. A sokktól leállt a légzése és amint a műtőbe tolták az oxigén miatt leállt a szíve is.
"-Esik a pulzus-nézett a monitorról az orvosra a nővér. Mindenki kapkodni kezdett ahogyan látták,hogy a lánynak a kezükben áll le szíve.
-Defibrillátort-kiáltott az orvos-Töltés kétszázra.Mehet-mondta és Hope mellkasához érintette a mancsokat ami miatt a lány el emelkedett az ágytól de semmi-Újra.Töltés kétszázra.Mehet-és újra elismételték és még négyszer de semmi. Az orvos tudta,hogy vége de nem akarta feladni. Emlékezett mit mondott az egyik hozzátartozó,hogy az apja haldoklik és már hónapok óta nem látta. Az orrára kötötte,hogy így nem hagyhatja meghalni.
-Még egyszer utoljára-erősködött az orvos-Kislány,nem mehetsz el.Gondolj apádra-suttogta és újra összedörzsölte a mancsokat-Töltés kétszázra.Mehet.-amint a test visszazuhant az ágyra a monitor újra életre kelt ahogyan a lány szíve is. Egyszerre lélegzett fel mindenki és boldogan pacsiztak le az orvossal aki megkönnyebbült.
-Vérnyomás jó,pulzus jó-sorolta a nővér.
-Szép volt kislány-suttogta az orvos aki alig hitte el,hogy sikerült.
Évek óta most volt a legjobban megelégedve magával,a férfiak öröme amikor kimondta,hogy túlélte.Ilyet még életében nem látott,szinte már ő is elmorzsolt pár könnycseppet."

Harry és Zayn minden erejükből rohantak a recepcióra és sajnos a legrosszabbtól tartottak. Amint megtudták,hogy Hope melyik szobában van kicsit megnyugodtak,abban már biztosak voltak,hogy él.
Ijedten néztek körben a szobában ahol Niall,Liam,Loui és Hope tartózkodott. Utóbbi szájából egy cső lógott ki ami levegőt pumpált tüdejébe. Kezébe infúzió csöpögött,takarója alól katéter lógott ki.
-Hope-suttogta egyszerre a két fiú és két oldalán elhelyezkedve vették kezükbe kezeit. Mind kettejük arcát sós cseppek borították ahogyan a lányt figyelték.
-Mi történt?-Zayn volt az akinek volt annyi ereje,hogy megkérdezze.
-Ma hazajött és titeket keresett.kezdte Liam-Tudtuk,hogy el kell neki mondanunk,hogy mi van veled Harry. Tudod milyen,úgysem hagyott volna addig. Annyira kikészült,hogy nem vett levegőt miközben zokogott. Elősször azt hittük,hogy ez csak pillanatnyi de miután láttuk,hogy ténylegesen nem kap levegőt egyből ide hoztuk. A kocsiban elájult az orvos azt mondta,hogy ha két perccel később érünk ide meghal. Leállt a szíve az oxigén hiány miatt. Rengetegszer kellett újraéleszteni de azt mondta a doki,hogy most már biztosan felépül.-Harry hangosan felzokogott de egyből szájára tapasztotta a kezét. Zayn és reszketett a vissza fojtott könnyektől de mind a ketten megnyugodtak,hogy mostmár jól van.

Mind az öt fiú aludt amikor Hope lassan kinyitotta szemeit.Nem tudta felemelni a fejét se a végtagjait.Úgy érezte,mintha mázsákat kötöttek volna rájuk amik húzzák lefelé. Szeme egyből a szájából kilógó csőhöz majd a géphez vezetett. Kissé megijedt,nem emlékezett semmire és nem értette minek van ez a szájában. Zayn volt az aki felkelt,megérezte,hogy Hope fent van. Nem tudta mit csináljon,elsőnek hatalmas mosollyal csókolta arca minden egyes szabad területét,majd a nővérhívóval hívta a nővért és végezetül felkeltette a fiúkat is. Mindenki szinte ugrált örömében,mindenki végig csókolgatta. Hope szemébe könnyek gyűltek amint meglátta édesapját akinek viszont hatalmas mosoly díszítette arcát.

ZENE
-Ne sírj kicsim-egyedül voltak a szobában miután a nővér kivette a lélegeztetőt és a fiúk elmentek valami cuccot hozni.
-Miért nem hívtál? Miért nem szóltál? Apa nem hagyhatsz itt-zokogott Hope és Harry sem tartotta vissza könnyeit.
-Kicsim ne félj,mindig veled leszek ezt te is tudod-nyugtatgatta,arcon csókolta majd kezébe vette kezét és azt halmozta el puszikkal.
-De nem mehetsz el,miért pont te?Ki lesz nekem?Anya is elment és te is? Nem bírom ki,miért nem én?-Hope nem tudta megállítani könnyeit,borzasztóan összetört. Rettegett,hogy apja itt fogja hagyni,még nem állt készen.
-Ilyet még egyszer meg ne halljak-utalt Hatty a "miért nem én?" kérdésre.-Mindenki veled lesz,mindenki veled marad senki sem hagy el.Én is itt leszek csak nem fogsz látni de mi édes anyáddal mindig figyelni fogunk.Mindig veled leszünk a szívedben-suttogta Harry és hagyta,hogy lánya szorosan magához ölelje. Csak ölelték egymást,nem kellettek szavak. Harry előtt leperegtek a képek életéről:
Amikor először tartotta az apró kislányt a kezében,már akkor hasonlított édesanyjára. Az első lépésekre és szavakra. A rengeteg nevetésre és sírásra. A hajnali felkelésekre,büdös pelusokra. Az első kéz törésre ami biciklizés közben történt. Az első iskola napra,amikor először volt szerelmes és amikor először törték össze a szívét. A mesélő estékre,születésnapokra,ünnepekre.Szeme előtt látta ahogyan kis gyermekből felnőtté cseperedik a gyönyörű lánya. A kislány aki miatt boldogabb lett az élete,ha vissza forgathatná az időt biztosan nem változtatna meg semmit. És most már Harry is félt egy kicsit a haláltól,félt,hogy itt kell hagyni a kislányát.